Augusztus huszadikán, a magyar államalapítás ünnepén, amikor a mindenkor kormány hatalmát is szimbolizáló csodás tűzijáték borul a városra, összegyűlnek az emberek és még a hajléktalanok is kedvet kapnak, hogy megnézzék, hiszen meleg van, 27 fok. Most decemberben 0 vagy az alatt. Szeptember 22. és november 22 között húszan fagytak meg. Az élhetetlen körülények között élők számát 2012-ben 100 ezerre becsülik.
Megérkezünk a Duna Plázához, én négy évig itt dolgoztam, pont végignézhettem, hogyan emelkedik a parttól ipari kinézetű szocialista vörös vasból és betonból épült monstrum híddal elválasztott, Népsziget mellé presztízs lakópark, a Prestige Towers. A Melba büfé,hajó és kikötő étterem, , ahol mindig finom jazz muzsika szólt és ahová akkoriban a Duna Pláza Offices menedzsmentje járhatott ebédelni, egyébként nem túl drágán, annyiért, mint máshol, kb. 1000 forintért, még üzemel. Mosolygós csöves köszön beszélgetőpartneremnek, aki nemsokára a piros híd túloldalán, sokkal kevésbé impozáns helyen fog ebédre egy adag étlelt, egy pohár üres vegeta levest, két szelet kenyeret adni neki:- Jó napot kedves Uram! - ennek az alternatívája a köcsög … … szocmunkás szokott lenni, az alkohollal arányos keserűségmennyiségtől
- Jó napot B. Úr! köszön vissza őszinte mosollyal a fent nevezett kedves úr, Bálint Zoltán, a népszigeti Isola éjjeli menedékhely 6 állandó szociális munkás alkalmazottjának egyike, 34 éves, 4 éve szociális munkás az Isola éjjeli menedékhely és hajléktalanszállón.
Korábban a szociális munkások mellet volt még portás (3 fő műszakváltásban), karbantartócsapat (összesen 6-10 fő) most 1 karbantartó van és nincs portás.
B. úr, salgótarjáni üvegfúvó, akinek egy autóbalesetben meghalt a felesége és két gyermeke. Azóta iszik, hogy feldolgozza a veszteséget és közben szép lassan mindent elveszített.
- Itt alapvetően ezek az emberek feszült idegállapotban léteznek, ő is. Előfordul, hogy volt kollégája pár napos munkát tud szerezni, ahogy múltkorában is, jót tett neki, akkor majd nem 20 napig józan volt - mondja Zoltán,
Az Isola Éjjeli Menedékhely irányítását a Léthatáron Alapítvány Kuratóriuma végzi. A szálló este üres vegeta levest és két szelet kenyeret reggel kávét és vajas kenyeret nyújt, valamint fürdési-mosási lehetőséget biztosít, és segítséget nyújt szociális ügyintézésben a 18 év feletti, magyar államorgárságú vagy az EGK-ból érkezett, ÁNTSZ igazolással és tüdőszűrést igazoló papírral nem feltétlen rendelkező,de egészséges férfiaknak. Valójában ennél sokkal többet.
Előttünk ifjú szerelmes pár andalog, nem csak a szálló van a szigeten, de ezekről szól elég marketing célú cikk. Dzsumbuj, ez egy ritkán használt, de annál kifejezőbb szó. ami tökéletesen leírja a sziget ezen részét, amiről sajnálatos módon a szigetet bemutató újságcikkek nem írnak. A hajléktalanok éppúgy járnak gurulós bőrönddel, mint az egyetemisták vagy a turisták, persze akad még, aki nejlonzacskóval vagy szivartáskával gyalogol, de a kis kerekes koffer is egyre népszerűbb megoldás. Egy férfi,akit én középiskolai tanárnak véltem szintén a szállóra tart. Ott fog aludni. A bejáratot figyelmen kívül hagyva, ami természetesen nem nagyon lehetséges, szinte egy gyereküdülőben találjuk magunkat. A szobákba is bejutva azonban inkább laktanyára, vagy még inkább börtönre gondolunk.
A lakópark tervezése idején ugyanúgy felmerült a hajléktalanok kitelepítése, ahogy a Terebesi erőben lakó hajléktalanok ügyében. A Kőbánya és Zugló határán törvénytelünk élő hajléktalanok idén szeptemberig kaptak haladékot a terület elhagyására, mert ingatlan beruházás kezdődik. Az itt lakó hajléktalanok hivatalos, írásos értesítést nem kaptak, csak a szociális munkásoktól értesültek. Ugyanakkor idén a hajléktalanok társadalmi integrációjára ír ki pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma: a 917 millió forintos keretösszegből a hajléktalan-ellátással foglalkozó intézmények igényelhetnek forrásokat december 15-étől. Budapest és Pest megye 58 millió, a többi megye összesen 859 millió forintot, projektenként 8-140 milliót kaphatnak. Ugyanezen naptól tilos a hajléktalan emberek életvitelszerűen az aluljárókban és frekventált közterületeken tartózkodniuk. Budapest főpolgármestere, Tarlós Úr a városban és főleg az aluljárók a biztonságát szeretné növelni azzal. A mi-niszterelnök pedig egy új nemzeti konzultációs kérdőívvel szeretné visszaadni a helyi többségnek azt az opciót, hogy szankcionálhassa az utcán tengődést, mintegy korrigálva ezzel az Alkotmánybíró-ság döntését, miszerint az ez a hajléktalanos méltósághoz és személyes szabadsághoz való jogát sértené.
Pedig az élettér megválasztásában utca mellett is vannak érvek. Korábban beszélgettem olyan hajléktalanok-kal, akik nem hajlandóak szállón aludni. Egy pár (Gizi néniék) 26 éve él Budapest utcáin, és azért nem szállón, mert párok számára nincs hely, és nem tudják tolerálni a többszemélyes háló falain belül néha kialakuló szexuális interakciókat. Nos, ezt persze nem így fogalmazták meg. („Sok a buzi, azért.”) A később megkérdezett idősebb lakóknak az volt a problémájuk a szállóval, hogy a fiatalabbak lopnak, és nem tudják mi a tisztelet.
A szociális munkás véleménye szerint a szállókon gyakori lopások és agresszió tart távol egyeseket.
Véleménye szerint, sajnos az ellátást biztosítók és az azt finanszírozó kormány megelégszenek egy minimális színvonal szolgáltatásával, olyan alapon hogy a semminél a majdnem semmi jobb. Pedig nem. „Ezzel nem tudunk segíteni igazából, csak konzerváljuk a problémát. Most emberhez nem méltó körülmények között tartunk sokakat, ami csak az életben maradást segíti, ami első lépésben valóban a legfontosabb, de nincs igazán második lépés, ami a kikerülést segítené, hatékonyabb lenne, több befektettetéssel segíteni, hogy újra nekivághassanak.”
A főpolgármester és a szakmai szervezetek közös döntése a túlélőpontok létesítése, ez azonban valóban csak a túlélésre elég a téli időszakban.
Az Isolát és a szociális munkásokat nagyon szeretik és értékelik a lakók. Itt nincsenek poloskák, egy se, csak szúnyog, de az sok. Ezért is hívják Szúnyog szigetnek. Némelyek kissé gyanakodva fogadnak, mások egyértelműen felvidulnak láttamon, brutális első kérdésem ellenére:
- Miért jöttem ide? Hát mit gondol miért, angyalom? Egyedül nem biztonságos, kirabolhatnak, megverhetnek. Csak barátokkal ajánlatos az utcán éjszakázni, akiben megbízunk. Aki nem fér be azt megverik. Rámutat egy emberre, akinek friss véres sebek vannak az arcán. - Látja?
- Látom.
Az egyik lakótól megtudtam, hogy még fiatal vagyok, elképzelésem sem lehet arról, milyen embertelen érzés, mikor nem tudják ki aludt az ágyban. Egy férfit úgy hívnak Batman. Persze megkérdezem, miért, mivel sem szuperszonikus kocsit sem denevérszárnyakat nem látok sehol.
- Leugrott tizenhat méter magasból, mondják, olyan érzésem van, büszkén.
- Na mesélek én még történtet, mondja P Úr, s mikor újra kezembe veszem a tollam, felkiált- Balkezes vagy? –bólintok, hogy az,- Hát apukám! Aztán, mint akivel innentől fogva beszélni sem érdemes, odébbáll.
Ki lettem szortírozva, de nem sokáig vagyok hasztalan bábu mert F Úr megragadja a lehetőséget, hogy elmondja, itt már nincs mit elmondani, mert ez a legalja, ennél nincs lentebb.
- Mit tud az ember még mondani? Négy szerencsétlen gyerekem van meg egy nyomoronc feleségem. Hatvan éves vagyok, érti? Be vagyok kicsit most is rúgva, az igaz, de mondjuk nem véletlen. De miért kell az embert utálni? Tudja ezt nem értem - egy könnycsepp csordogál le a ráncain - Én is tehet róla, hogy ide jutottam.
Ezt nem először hallottam hajléktalantól. Hajléktalannak lenni F bácsi szerint bűn. „Ha a magyar jogszabályokat tekintjük, akkor pillanatnyilag csak szabálysértés.”- mondja Császár Gyula Balázs, egy másik szociális munkás.
- De hát a Feri mért nem jöhet be? – kérdi P Úr.
- Mert ki lett téve a következő team-ig.
- De miért?
- Mert tegnap lekevert egy pofont.
- Kinek?
- Neked.
- De hát megérdemeltem.
Van, hogy balhé van, hogy részegek és agresszívak a lakók, s mivel ez a hely alacsony küszöbű fapados szálló, szóval a legdurvább hely, ilyenkor csak kirívó esetben tesznek ki valakit az utcára. Fapados alacsonyküszöbű szálló, ahol a szálló igénybevételének nincs semmilyen feltétele, nem kérünk sem ÁNTSZ, sem tüdőszűrő igazolást, és nem jelent kizáró okot az alkoholos befolyásoltság sem.
Súlyos tettlegességig fajuló esetekben több hónap, több hónap kitiltást is kaphat a lakó, de minden esetben a heti team meetingen megtárgyalják különböző egyedi szempontokat mérlegelve. A napi procedúrák közben félszemmel mindig az estleges konfliktusokat kell figyelni.
3 nap után lehet és 7 nap után kell regisztrálni az itt lakókat, jelenleg több száz embernek lehet ez a lakcíme: Budapest 1138 Zsilip u.13.
A szálló 76 hajléktalan befogadására képes egy éjszaka, és délután hatkor nyit. Reggel nyolckor zár.
Láthatóan F úr és a többiek is nagyra értékelik mindkét szociális munkást: „Egy nagy lapáttal kéne ebből a kettőből! „ F. bácsi nem a legöregebb itt, a fiatalok leginkább a Zaciból, állami nevelőintézetből18 évesen kikerült fiatalok, akik egy összegben megkapják az addig névre szóló számlán gyűjtött állami támogatást és beláthatatlan rövid időn belül el is költik, aztán pedig nem tudnak hova menni, elindulnak egy monoton lefelé vezető úton.
- Ezt fényképezze itt, nézze milyen jóképű! - szólít fel az egyik lakó és a kettővel mellette ülő nálam fiatalabb félmeztelen fiúra mutat. – Címlapra való!- amúgy igen.
- Melyikre? –kérdezem.
- Nők lapja! Én meg Kiskegyed!- nevetnek és végül a harmadik ember is pozícionálja magát.
- Zsarumagazin!
Készült is ünnepi csoportkép Zoltánnal. Én ezen a napon Isola egy pozitív oldalát ismerhettem meg, de vannak szótlan történetek is, egy-egy arcon, amik nem fognak elhangzani, arcok, melyeken nem lesz mosoly.
Érkezési sorrendben random ágyat kapnak az érkezők, kivéve azt a nyolc helyet, ahol a fix ágyas emberek alszanak. Ez egy a Menhely Alapítvány és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által indított kísérleti program, melynek célja, hogy a fix ágyas lakók együttműködnek a szállóval. A kapunál sorba nállnak, folyékony szappant, törülközőt, WC papírt kapnak, takarót nem, hiszen napi szinten kellene mosni, szárítani azokat, erre pedig nincs kapacitás. „Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér.” Nos, ha nincs takaród… Helyette tisztelet kapnak a szociális munkásoktól, akik teljes értékű emberként bánnak velük, ahogy az utca emberével bánnának. Úgy ahogy az utca embere sajnos nem feltétlen bánik az utcán élőkkel. Pedig nekik is vannak gondjaik, gondolatik, múltjuk, gurulós bőröndjük.
Amennyiben a kedves olvasó segítené az Isola éjjeli menedékhely munkáját, pénzbeli adományaikat a 18061110 -2-43-sszámlaszámon várják, a tárgyi adományokat, elsősorban mosószert, tisztálkodási szereket, törülközőt, téli ruhaneműt és élelmiszert, pedig a szálló címére: Budapest, Népsziget 1138 Zsilip u.13, Népsziget, a Melbától nyugatra.
fotó és szöveg: Katona CSilla, a cikk eredeti változata a JFB számára készült
http://stellarticles-ck.blogspot.hu/2013/03/de-lautre-cote-de-lexistence-on-estime.html